Kémia Hírlevél

Hosszú tervezést követően, az Egis Gyógyszergyár Zrt. támogatásával 2022 januárjában útjára indítottuk a Kémia Hírlevelet. A  hírlevelet – a tanév során legalábbis – kétheti rendszerességgel küldjük a feliratkozóknak, és beszámolunk benne a tanárok számára érdekes, aktuális eseményekről, versenyekről, rendezvényekről, konferenciákról, pályázatokról, álláslehetőségekről, szakmai hírekről és érdekességekről.

Az előkészítés során felmerült az a jogos kérdés, hogy a már meglévő fórumok (pl. az ELTE TTK levelezőlista, a KÖKÉL fóruma, vagy a Reaktor Facebook-csoport) mellett van-e helye a kezdeményezésnek. Sokakkal konzultálva azt gondoljuk, hogy a rendszeres, szerkesztett, tematikus tartalmakkal visszatérő, közvetlenül az Olvasók levelező-rendszerébe érkező hírlevél hasznos lehet. Erről is szívesen kapnánk visszajelzéseket folyamatosan, mint minden egyéb ötletről és javaslatról, hiszen ettől lesz jobb, hasznosabb a kiadvány, és ettől lesz igazán azoké, akiknek szól.

Egyben azt is kérjük, hogy aki szeretne eseményt, felhívást, módszertani ötletet, jó gyakorlatot, vagy mást közzétenni, megosztani kollégáival, azt nekünk is mindig küldje el, és meg fogjuk jelentetni. Megköszönjük, ha megosztja kémiatanár kollégáival a hírlevelet, feliratkozásra buzdít másokat, hiszen igyekeztünk már induláskor sokakat elérni, de biztosan nem tudunk elérni „mindenkit”, aki számára releváns lehetne. Jelezheti nekünk azt is, ha másik e-mail címére szeretné kapni a hírleveleket. Ugyanakkor természetesen bármikor, egyetlen gombnyomással leiratkozhat a hírlevélről. Ha mégsem találja hasznosnak, vagy bármilyen más okból.

A hírlevél szerkesztését három, az Alapítvánnyal kapcsolatban álló tanár, Dr. Füzesi István, Feketéné Györe Szilvia és Kovács Kincső végzik (Kincső végzős kémiatanár egyetemi hallgató). A koncepciót Dr. Szakmány Csaba, az Alapítvány szakmai vezetője alakította ki, arról pedig, hogy a hírlevél ebben a köntösben jelenhessen meg, Alapítványunk önkéntesei, Horváth Viktória, Patkó Csaba és Tóth Adrienn gondoskodnak.

Jó olvasást kívánunk, reméljük, számos hasznos információval szolgálhatunk, és várjuk a visszajelzéseket!

Feliratkozás a Kémia Hírlevélre

A feliratkozáshoz kérjük adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a “Feliratkozás!” gombra!



Kapcsolat

A közzétételre szánt információkat, illetve a kiadvánnyal kapcsolatos észrevételeket az alábbi e-mail címen várjuk:

kemiahirlevel@sz2a.hu

Kapcsolódó oldalak